Mint megtudhattuk: Letengerlő a mosolyom

Jó reggelt Nép! 

Találkoztam egy régi, de örök szerelmemmel a tengerrel. Mindenkit üdvözöl.

Szörnyen jó volt a tegnapi nap. Megjártam Knokke-Heist-ot, Brugge-t, láttam lovakat, kacsákat, hattyúkat, magyarokat... Csupa helyi látványosság. 

Ezt hoztam nektek a tengerről: 

Összetalálkoztunk egy sráccal is, aki épp Kínából érkezett meg. Meglehetősen tiszta volt a sok ásás ellenére. 

Másfelé is jártam ám.  Például hivatalos voltam egy afrikai keresztelőre, ami két órán át tartott, és még kettőn át utána ettünk, és mikor én sűrű elnézések között eltávoztam, ők még maradtak további néhányra. Volt tánc, dob, tradicionális öltözék. Fergeteges élmény volt. Elhangzott néhány igen "otthon-érzést" és nosztalgiát okozó mondat:

"Amikor egy faluba egy gyermek születik, azért az egész közösség felelősséget vállal. Tehát ha a gyerek rosszat tesz, eltéved Krisztus útjáról. Azt a szomszéd ugyanúgy pofon vághatja, mint a szülei, ha esetleg nincs jelen a gyereknek családtagja."

Eszembe jutott erre, hogy édesanyám hasonlóan tessékelt be első nap az iskolába annak idején, bár mi nem falusiak vagyunk, csak "vidékiek".

A koliban is alakul ki szépen a társaság. A székely legényeimen kívül említenék még egy embert. ( Szívem szerint említeném az összeset, de majd idővel mindenki sorra kerül, remélem. ) Szóval Ő itt Mesi. 

 

Mesi jó fej. Mesi orgonista lánya. ( de nem a tesóm) Mesit bírjuk. Szia Mesi! 

 

Vasárnap szolgáltunk - volna- a magyar misén, de az Atyának kiment a fejéből, hogy jönnie kéne. Ezért csak énekeltünk egy jót. Én voltam az ukulelista, bár elég ergyán megy még. Majd segít a koliban a két zenész. 

Ennyi mára! 

Mindenki vigyázzon formás valagára. 

Itt van nektek egy kis vers.

Bár egy kicsit most még nyers.

Puszik 

Bogi

ps.: Misikéért még folyhatnak az imák. Már a hatásuk érezhető, de még mindig nagyon kell.

 

Megoldás? Azt nem szeretjük...

Szép estét Nép! 

 

Egy újabb kolis aranyköpéssel indítom a bejegyzést. A CH-s népek nagyon szeretik a szarkazmust... és a kakaót is. Igen azt is! 

Egyértelműen ezek mellé társulnak az örök klasszikusok, és Margit lila gőzei. Mindennapi társalgásunk egy intertextuális kavalkád.

Telnek múlnak a napok, Bogi úszni ment, meg jár edzegetni mindenfelé. Ingyen van a sport! Akkor fittek leszünk! 

Egy kóruspróbára is elmentem itt. Furcsa volt kotta nélkül zenét tanulni. De az is biztos, hogy Szuahéliül vagy más afrikai nyelven sem énekeltem még soha. Igazi kihívás, és elképesztő élmény.

Skype-oltam családdal, és a hamarosan érkező delegácó 2/3-ával is.Bár a képen csak az egyikük látszik. Kevesebb mint egy hónap és jönnek drága barátnőim látogatni. Ezen a szövegen keresztül is köszönöm, hogy jöttök :) 

 

Az élet és a sörök még mindig jó itt. Nagyon sokat gyarapodok itt önismeretben. Rengeteg mindenre már másként tekintek, és új szemüveggel látom az otthoni világot is. Korábban is hálás voltam azért, amim Budapest vagy Pécsett volt, de most még inkább. Mégis rájövök bizonyos hiányosságokra is. Ettől függetlenül ugyanannyira várom, hogy újra láthassam drága Népem és sok puszit, ölelést adjak át, amit itt tárolok nektek addig a szívemben.

 

Sok puszi mindenkinek

Bogi 

p.s: imádkozzatok Misikéért. Mindegy ki ő, csak tessék imádkozni érte.

Mi az a toledo??

Hello Nép! 

A kérdés gyors megválaszolásának érdekében: a belga neptun. CSAK NEM FAGY BE! 

Nem telítődik túl a szerver, részletes óraleírás van, és még a tanárodról is kideríthetsz egyet s mást.

Tehát felvettem az óráimat. :)

Aztán az otthoni házik írásának is nekiálltam.

Lett egy biciklim. A nevén még gondolkozom, meg kell szereznem rá egy hátsó sárvédőt. 

Amúgy minden pöpec. Egész jól kipofoztunk egy kedves kolistársam segítségével, és mentem is vele boltba, meg ide-oda. Ha majd készen lesz a remekmű, megmutatom a drágát. 

Vasárnap afrikai misére mentem, és mindenki rettentően kedves volt. Meghívtak minket ebédelni utána, és elég finomakat ettünk. 

Egyre több kolis arccal vagyok jóban, ami eléggé szuper. Mondjuk lassan már elfogynak, tekintve, hogy kemény 12-en vagyunk. De mindenki kedves, a konyha egészen jól rendben van tartva az aprócska közösség által, akik mi vagyunk.

Holnap megyek elsőre az Ichtus közösségbe, meglátjuk milyen lesz. Már várom.

 

Szépen lassan, de minden kialakul, és egyre jobban érzem magam. Persze, ahogy telik az idő, erősödik az otthoniak hiánya is, de minél tovább múlik az ittlét, annál hamarabb láthatom újra a meseszép arcokat. 

És persze kapok látogatókat is! 

Mára ennyi.

 

Vigyázattok magatokra! 

Puszik

ps.:
az eheti arc-mutogatás:

https://www.youtube.com/watch?v=BUrshl-GSao

Leuveni mulatozás kezdete

Üdv Rátok, Nép! 

 

Lehet, hogy ez a megnevezés megmarad.

 

Tehát megérkeztem! 

Kipakoltam, aztán étkeztem. :) Tényleg így volt, nem csak a rím kedvéért írtam. 

Leuven szép. Meg bonyolult. Vagy csak én vagyok még túl álmos, hogy gondok nélkül megtaláljam a helyem.

De egy belsős poénként a családnak: Leuven egy hatalmas fürdőszoba.. :) 

Találkoztam már néhány erasmus diákkal. Elég jó fejek voltak, bár most még a kínos ismerkedős résznél tartunk, mikor kezet fogtok és te arra koncentrálsz, hogy normálisan tartsd a kezed, a szemébe nézz, ki tudd mondani a neved, és arra már nem figyelsz, hogy az övé mi. Na épp itt tartunk. 

Illés-pajtással is összefutottam, aki mint pécsi, kórista és jó barát, szintén ide jött tanulni.

Az élet tehát szép, a szobám is. Pont elég hely van a szekrényemben, és csak hárommal kevesebb szobatársam van, mint amennyit szeretnék. Hiányoztok 206. 

Az egyetlen negatívum, hogy a konyha két emelettel lejjebb van, de legalább lemozgom az ebédet, mire felvonszolom magam. #formáslábak 

 

Ennyit mára kedves mindenki.

A múlthéten elmaradt a meglepi, de ezen a hétfőn visszatért: Jó étvágyat hozzá! https://www.youtube.com/watch?v=99nViv1xIc8&feature=youtu.be

 

Puszik

Bogi

Utolsó munkanap

Hello Nép! 

 

Ez a nap is elérkezett, utolsó napomat fogom lehúzni a munkában. 

Néhány dolgot megtanultam, ezalatt az idő alatt, ezt most meg is osztanám veletek.

1. A belgáknál buborékos az Ice Tea. 

2. Hat sörös/üdítős ( inkább sörös..) üveget minden további nélkül meg tudok fogni a kezemben, megérte itt dolgozni.

3. A poharak törékenyebbek mint hinnéd, de csak akkor, amikor elhiszed, hogy nem ejted el őket. Megérzik a félelmed, és olyankor nem törnek el. 

4. A főnököm nem szereti, ha én csapolok sört.

5. Jól kijövök a kutyákkal. Ennek semmi köze a munkához, de Tuschi figyeleméhes, kell róla beszélni! :D

6. Egész jó muri minden nap csinosban dolgozni. 

7. A családom fantasztikus.

8. A barátaim is. 

9. Igenis lehet tartani a kapcsolatot messziről azokkal, akikkel akarod, és akik szintén akarják. (jó, korán iszok a medve bőrére, ha egyszer finom a sör...:) ) ... ( nem is iszok, még korán van) 

10. Nem szeretem a nemkerek számokat. Ezért kellett még egy pont. :) 

Mára ennyi. Bővebb beszámoló hamarosan. Holnap költözök Leuvenbe, éljen! 

 

Puszik

Bogi